Mydros megismerése :

Minket már kicsi korunk óta vittek a nagyszüleink mindenféle görög buliba.Akkor még nem tudtuk milyen jó is ez,szinte hurcibálni kellett bennünket, hogy elmenjünk.De az egyik ilyen alkalommal megpillantottuk a Mydros együttest, ekkor olyan 9-10 évesek lehettünk.Még a helyszínre is emlékszünk és mindig mikor elmegyünk előtte egymásra mosolygunk.Táncolni még nem tudtunk, így leültünk a színpad elé és onnan csodáltuk a zenét.Nagyon megtetszettek és Tinus egy kis keresgélés után megtalálta őket a neten. Eleinte ritkán és félénken betopogtunk anyuval a buli helyszínére, ahol még senkit sem ismertünk.Aztán már egyre sűrűbben és sűrűbben jártunk.:) Egyre több táncot és embert ismertünk meg. Mostmár rengeteg embert ismerünk, rengeteg táncot tudunk és minden buliba lelkesen megyünk  ahova valamilyen módon eltudunk jutni. Sőt már két nagyon emlékezetes Mydros nyaraláson is túl vagyunk, amit szeretnénk gyarapítani:)